#7 Washington D.C. - politikai erőközpont

Washington D.C. lakossága mindössze 700.000. fő, ami az ország méretéhez képest kicsinek számít, hiszen az USA lakossága hozzávetőlegesen 334 millió fő. Mivel ilyen "kicsi" városról van szó, ezért az emberek többsége különböző minisztériumokban, ügynökségekben, a Kongresszusban és a Szenátusban dolgozik. De itt van a központja a Védelmi Minisztériumnak amit röviden csak Pentagonnak hívnak, valamint a CIA-nak és az FBI-nak is. A politikai és hatalmi erő epicentruma tehát ez a város, szóval ma leginkább erről fogok írni.  
A D.C. egyébként a kerületre utal, District of Columbia, ugyanis van egy Washington nevű állam is észak-nyugaton, ami nem összekeverendő a fővárossal, ahol most mi vagyunk. 

Mivel ezen intézmények szomszédságában lakunk ezért nem lepődünk meg nagyon, hogy a reggeli teánkat iszogatva csupa kék és fehér inges emberek mennek el előttünk az utcán, vagy jönnek be a kávézóba. De találkozunk amerikai katonával is a szupermarketben (US army). Az utcák rendkívül tiszták - ami nem is csoda, hiszen a reggeli órákban nagyon sokan munkálkodnak azon, hogy ez így is maradjon. Elmegy mellettünk egy hatalmas fekete autó kormányzati rendszámmal és természetesen sötétített ablakokkal. Elsétálunk a CNN helyi stúdiója mellett ami köztudomás szerint inkább a demokrata párthoz áll közelebb, ellentétben a Fox News-al, ami pedig inkább a republikánosokhoz. Ide néhány perc alatt sétálhatnak át a Szenátorok interjút adni, bár élek a gyanúval, hogy inkább kocsival jönnek. De néhány lépéssel odébb megpillantjuk az Amerikai Pszcihológusok Társasága impozáns épületét - ami rendkívül nagy befolyással bír a közpolitikai döntések meghozatalában. Nem is csoda, hogy kb. 10 perc sétára van ez is a Capitoliumtól - kapcsolatépítés, lobbizás, Washington D.C. erről is szól. 

Mi a Capitolium felé vesszük az irányt, ahova ingyenesen és regisztráció nélkül be tudunk lépni. Az épület elképesztően nagy és erőt sugároz, teljesen magával ragad bennünket. 

Gyors biztonsági ellenőrzés, mint minden állami helyszínen és mosolygós, jókedvű alkalmazottak terelgetnek bennünket a megfelelő irányba. Sokan vagyunk, de iszonyúan profin van megszervezve itt minden. Szerveztem már jó néhány dolgot az utóbbi években és csodálom az ilyen profizmust (folyamatok és rendszerek - ugye Benedek?). Térképek, táblák, jelölő matricák, röviden, tömören mondják az információkat és bár megkérdezik, hogy van-e kérdés, de mivel mindenre figyelnek, ezért szinte alig van. Bemegyünk egy nagy egyetemi előadónak kinéző terembe, ahol egy imázsfilmet nézünk meg kezdésnek az USA-ról. Szuper a film és bár a film arról szól, hogy miért is nagyszerű az USA, mégis van benne önreflexió a saját történelmüket illetően, hiszen vannak sötét foltjaik nekik is bőven. A film fel is teszi a kérdést, hogy hogyan lehet irányítani egy ilyen sokszínű országot, ahol ennyi vélemény és célkitűzés jelenik meg? Költői kérdés. 

Kapunk egy fülhallgatót és egy kedves hölgy kalauzol végig bennünket a Capitolium ismert helyiségeiben. 

A Capitoliumban ülésezik az USA két legfontosabb döntéshozatali szerve a Kongresszus és a Szenátus. A szenátorok rendkívül befolyásos figurák, ráadásul nagy fokú függetlenséget is élveznek, ugyanis többnyire  helyi ügyeket képviselnek és a frakció fegyelemre sem kell annyira figyelniük, mint például nálunk a parlamenti képviselőknek. Tehát az, hogy demokrata vagy republikánus-e az adott szenátor sokszor nem annyira fontos szempont, mint gondolnánk. Minden állam két szenátort delegál a Szenátusba. Látta valaki a House of Cards (Kártyavár) c. sorozatot? Ha csak a fele is igaz azoknak az intrikáknak és politikai játszmáknak, amiket a sorozat bemutat, akkor el tudjuk képzelni, hogy mi történik ezeken a falakon belül. 

Mindenesetre engem a George Washingtonról készült festmény története nagyon megragadt, ezért erről mesélek egy kicsit.

Ugye ő volt az, aki a kontinens hadseregét győzelemre vezette a Függetlenségi háború során, majd később ő lett az első elnök. Nagy túlerővel szemben aratott átütő, sorsfordító győzelmet és mit csinál ezután? Átveszi a hatalmat és egyszemélyben irányítja tovább a népét, mint ahogy ezt abban a korban a legtöbben tették volna? Hát nem éppen. Ő ehelyette lemond a Kontinentális Hadsereg főparancsnoki pozíciójáról. Önként átadja a politikai hatalmat és visszaadja azt a népnek. Ne felejtsük el, hogy az 1780-es években járunk, a tét a függetlenség. Ezzel az önzetlenséggel egyrészt lerakja a demokratikus rendszer egyik alapkövét másrészt példát mutat - ugyanis egy vezető ha akarja, ha nem mindig példát mutat. Álljunk meg itt egy pillanatra, mert ez egy nagyon érdekes mozzanat. Tudom, hogy nálunk a demokrácia szó már nagyon elcsépelt és ezzel már nemigen lehet lázba hozni senkit, de rakjuk át ezt a történetet egy másik síkra. 

Képzeld el, hogy a munkahelyeden vezető vagy és nagy sikereket érsz el, ami tényleg a te tudásodnak, képpességeidnek, elszántságodnak, munkabírásodnak köszönhető. Alapvetően változtatod meg dolgokat és emiatt fejlődik a környezeted. Büszke vagy magadra, a sikereidre és a munkatársaid is felnéznek rád. És akkor itt, a csúcson önszántadból lemondasz a vezetésről és visszaadod a pozíciódat (a hatalmadat). Egészen elképesztő. Ki tudná ezt jó szívvel utána csinálni?

A Capitolium után végigsétálunk a National Mall-on, ami az elnöki beiktatásokról lehet ismert számunkra - iszonyat hosszú, úgyhogy lejárjuk a lábunkat. 

Nagyon kellemes hely, bicikliző és rollerező emberek ameddig a szem ellát, többen itt frizbiznek. Persze a szegedi Szabadság tér sem rossz, de azért nem semmi helyszínt választottak ezek a frizbisek -  szívesen beálltam volna én is közéjük. 

Majd a végén elérjük a Washington emlékművet:

Hatalmas terek vannak bármerre megyünk, tele múzeumokkal és emlékművekkel, de hagyunk a többi napra is látnivalót. Viszont a Fehér Házat még megnézzük, ahol az Egyesült Államok elnöke él és dolgozik. A híres Ovális iroda már számtalan filmből ismerős lehet, ott fogadja az elnök a vendégeit - és mivel kerek, ezért ott nem is lehet sarokba szorítani (...ezek a szóvicekk...).

Joe Biden viszont tuti nincs most itt, hiszen a Demokrata Párt több napos rendezvényt tart Chicagoban (Democratic Nation Convention). Na és, hogy ki fog ide beköltözni a közeljövőben? Az év végére mindenképp kiderül.

Bár a múltban valószínű sokkal rátermetebb emberek töltötték be az elnöki pozíciót, mint az utóbbi néhány évben, azért ne felejtsük el, hogy milyen kiterjedt jogkörei vannak az elnöknek. Iszonyú nagy hatalom van a kezében. És bár a jelenlegi jelöltek rendkívül módon megosztják az amerikai társadalmat, sőt talán jobban mint eddig bármikor, de azért nem volt ez mindig így. Obama elnök beiktatásakor közel 2 millió ember jött ki ide erre a térre, ami rekordnak számít. Ő képes volt pártokon átívelő népszerűséget és tekintélyt kialakítani. Mondjuk nem csoda, hiszen Obama hihetetlen intellektusú, rendkívül jó képességű, rátermett ember, elég megnézni 1-2 videóját arról, hogyan beszél és mindjárt lászik a minőségi szintkülönbség - pláne ha a jelenlegi vagy az előző elnökkel hasonlítjuk össze. 

Az elnök egyébként mindig is rengeteg kritikát kapott mindenféle oldalról, de hogy is működhetne ez másképp? 330 milliós ország, a világ vezető hatalma - ennyi embernek ki tud megfelelni? Ráadásul ott vannak még a globális nagyvállalalatok és a civil szervezetek lobbiereje - tömérdek hatalmi érdek. Persze kritikákat megfogalmazni szerintem lehet és kell is, ez teszi pl. Pink is a napi dalban (lásd lent). 

Na de a politikai magasságokból és mélységekből térjünk vissza a mi kis világunkba. Egy napja vagyunk még csak itt, de kezdünk már otthonosan mozogni a környékünkön. A pultos lány már megismeri Julit, hiszen tegnap is pont egy ugyan ilyen forró teát kért - "I got you" mondja mosolyogva. Washington D.C. egy nagyon szerethető és élhető város és azt képzelem, hogy helyiek valahogy így jellemeznék: "yeah, D.C. is a great city". 

Napi dal: Pink - Dear Mr. President