#12 túrázás Hawk Mountain lankáin

Ma Pennsylvania hegyei felé vettük az irányt. Az utazást egy hatalmas pick-up autóval tettük meg, amiről már korábban meséltem. Bár a nagyvárosban is sokat láttuk ezt az autót, itt vidéken aztán minden második ház előtt ilyen autó áll. Még sosem ültem ilyenben - tényleg órási.  

A Hawk Mountain egy ismert természetvédelmi terület Pennsylvaniában, amely különösen a ragadozómadarak megfigyeléséről ismert. A "hawk" szó héját jelent, de megfigyelhetőek itt sólymok, ölyvök és sasok is. A sas egyébként az USA egyik fontos szimbóluma is amely az erőt, a szabadságot és a függetlenséget jelképezi. Én leginkább baseball sapkákon és pólokon láttam eddig ezt a szimbólumot - az amerikai zászló kíséretében. 

Elindulunk a Hawk Mountain ösvényein, a sűrű erdőben, ahonnan csodaszép kilátás nyílik elénk. 

Ezen az útvonalon halad át egyébként a híres Appalachian Trail túraútvonal is, ami a maga 3.500. kilóméterével végighúzódik az USA keleti partján. Túrázóknak ismerős lehet ez a név, hiszen ezt az útvonalat a "Triple Crown" egyikeként emlegetik, ami a világ három leghíresebb túraútvonalát foglalja egységbe. Mi most csak egy könnyed sétát teszünk, a 3.500. kilómétert meghagyjuk máskorra, másoknak. 

A talaj amin járunk egyáltalán nem nevezhető könnyű terepnek, tele van kövekkel és sziklákkal vagy ahogy amerikai barátaink mondanák "it's rocky". A túrázók ezzel a jelzővel illetik a pennsylvaniai túraútvonalakat, ugyanis ez jellemző erre a környékre. Természetesen nem véletlen a köves, sziklás környezet, hiszen a fentebb felsorolt ragadozó madarak gyakran repülnek sziklás hegygerincek felett. 

 

Bár kígyók is vannak errefelé és én sokat emlegetem őket - nem találkozunk eggyel sem. Az út viszont szépen ki van táblázva, szemetet és szemetest egyáltalán nem látunk, erre ügyelnek a túrázók, ugyanis errefelé a "Leave no Trace" /ne hagyj nyomot/ elvet tartják szem előtt. Jó kis elv és ráadásul egész nagy sikere van. Az autentikus természeti táj így védve marad, jó itt lenni.  

Amennyiben mégis elveszve éreznénk magunkat, akkor sem kell teljesen kétségbeesni hiszen parkőrök (rangers) segítenek megtalálni a helyes utat és kérés esetén felvilágosítást adnak. Ők felelősek a helyi szabályok betartásáért és egy esetleges vészhelyzet esetén kulcsszerepet játszhatnak. Néhány szó erejéig szóba is elegyedük az egyikükkel, aki önkéntes szolgálatban van. 

Az erdő árnyékában sétálunk védve a napsütéstől, a természet pedig gyönyörű. Ezeken a tájakon valahogy kellemesebben érzi magát a lelkünk, mint a rohanó nagyvárosokban. Bár mindkettőnek megvan a maga varázsa, valahogy a kettő kombinációját érzem optimálisnak a magam szempontjából. 

Az erdőt és a hegyet elhagyva még beugrunk egy ismerőshöz, aki egy egészen elképesztő környezetben készíti művészi alkotásait. A ház előtt hatalmas füves terület helyezkedik el, a házhoz vezető úton két almafa őrzi az utat, a veranda pedig a hegyoldal felé néz, ahol az előbb jártunk. Megemlítjük, hogy milyen jó lehet ilyen környezetben alkotni, mire azt válaszolja, hogy télen azért elég hideg van errefelé - talán mégsem véletlen járnak itt hatalmas pick-up autókkal az emberek. 

Megállunk egy út menti fogadóban harapni valamit. Bár errefelé mindenki autóval jár, a parkolással szinte sosincs gond, szabad területből nincs hiány errefelé. Kezdjük megszokni, hogy mindenfelé lobog az amerikai zászló, ez amolyan közös nemzeti minimum lehet, úgy tűnik itt egyik oldal sem sajátíotta még ki ezt a szimbólumot. 

Én egy cheese steaket eszek, ami bár igazi philadeplhiai étel, ott sajnos ez kimaradt nekünk. A név kicsit félrevezető lehet nekünk európaiaknak, hiszen valószínűleg ti is - hozzám hasonlóan - egy vastag grillezett steak húst képzeltek el némi sajttal. A valóság azonban egészen más. Ez egy hosszúkás puha szendvics, amelybe grillezett, felaprózott marhahúst tesznek, sajttal és hagymával. Plusz paradicsomos mártogatós szószt kapok mellé. Természetesen kólát iszom - feels like America. 

Pennsylvania történelme, az USA többi államához hasonlóan tele van sötét foltokkal. Ezen a területen ugyanis hajdanán három indián törzs élt (Delaware, Susquehannock, Shawnee), akik a folyók mentén halásztak, vadásztak és művelték a földjeiket. Majd a 17. században megérkeztek az első európai telepesek, először békés szándékkal. De egy idő után az őslakos indiánok kiszorultak a területeikről. Hamisított szerződések, betegségek és mindenféle cselszövések következtében. 

Napjaikban is élnek még őslakos indiánok ezeken a területeken, bár a számuk jelentősen lecsökkent. Mindenesetre a történelem súlya ránehezedik ezekre a közösségekre és vannak bőven reflexív, visszatekintő emlékművek és rendezvények, amelyek az ősi kultúrát hivatottak bemutatni. 

Én azt gondolom, hogy a jelen kor emberei nem felelősek a múltban történtekért. A mai ember felelőssége szerintem abban áll, hogyan gondolkozik a múlt eseményeiről és, hogyan mutatja ezt be. 

Az egyik golfpályán megállva megnézünk egy ilyen szimbólumot, amelyet az egyik kedves művész rokonunk alkotott - szóval nagyon büszkék is vagyunk rá. A pályát nem indiánok működtetik, ez inkább csak egy szimbólum ami arra utal, hogy kié volt ez a föld hajdanán. 

Bár én mindig is nagyobb városban képzeltem el magam életvitelszerűen semmint egy kis faluban, az itteni életnek azért van egy bája. A reggeli órákban, teát szürcsölgetve a verandán ücsörögni és a mókusok szaladgálását nézni - ez valami különleges dolog. Persze megvan ennek a másik oldala is, hogy ha valaki nem otthonról dolgozik, akkor a bejárás meglehetősen időigényes lehet. Van olyan szomszéd itt, aki például New Yorkban dolgozik (~2.5 óra autóval). Elgondolkozom ezen, hogy ha végülis nem kell mindennap bemenni, akkor ez lehet akár egy működőképes életmód. Már annak akinek bejön ez az életstílus. Nekünk szerencsére nem kell ilyen döntéseket meghozni - csak hát a képzeletem mindig elkalandozik. 

Napi zene: Sting - Fields of Gold