#4 Brooklyn és egy falat bagel
A fárasztó napok ellenére ma is korán keltem, ez az utolsó napunk New Yorkban, ma ugyanis indulunk tovább délre, a következő megálló Philadelphia. Ma nem pörgünk annyira, szóval szép lassan indul a reggel. Egy tea és egy kávé társaságában letelepszünk a nappali szőnyegére és egy könnyed témával a kapitalizmus kritikával indítjuk a napot. Az elmúlt években nagyon sokat fejlődött az angolom, amit nagyrészt a munkámnak köszönhetek és ez most nagyon jól jön. Szeretem szófordulatokkal teletűzdelni a mondataimat és nagyon élvezem, hogy ilyen sok témáról beszélgethetünk Brooklyn közepén. Juli is nagyon jól tolja az angolt, ami azért jelentősen megkönnyíti az ittlétünket.
Teszünk egy rövid sétát a környéken, az utcakép pedig pont olyan, mint amilyen a fejemben eddig élt erről a városrészről. Téglás sorházak, utcára néző tűzlépcsők, zöld terek szóval van az egésznek egy bensőséges hangulata.
Brooklyn egy hatalmas városrész New Yorkban, az 5 kerülete közül az egyik legnagyobb, ha különálló város lenne, akkor a maga 2,7 milliós lakosságával az USA 4. legnagyobb városa lenne - tehát óriási. A másik ismert kerület Manhattan jobb oldalán, a Hudson folyó túloldalán terül el. A két városrészt a méltán híres Brooklyn-híd és Manhattan-híd köti össze.
Elindulunk reggelit venni és közben egy kéregető hajléktalan mellett sétálunk el, aki megszólít bennünket, az amerikai társadalmi igazságtalanságok teljtes életnagysában jelennek meg - ugyanis a tegnapi Wall Street után - ez is Amerika. Elkezdünk beszélgetni az amerikai hajléktalanpolitikáról, problémákról és megoldásokról, mentális betegségekről és a társadalom peremén lévő emberek kitaszítottságáról. Nagyon sok hasonlóság fedezhető fel itt is a magyar és az amerikai valóság között - természetesen rossz értelemben.
Reggelire bagelt vásárolunk, ami egy igen közkedvelt péksütemény az USA-ban, kiváltképp Brooklynban. Ez egy fánk szerű kenyérféle ami kívül ropogós, belül viszont puha. A brooklyni bagel különlegessége a helyi vízben van (legalább is ezt mondják a bagel szakértők), ugyanís ez adja az egyedi ízét és texturáját. Rengeteg változata van, szóval mi is több félét veszünk. Magyar viszonylatban leginkább a perechez hasonlítható.
A társasház postaládájánál megakad a szemem egy Trump által személyesen címzett levélen - ez műfaj valahonnan nagyon ismerős... de egyelőre hagyjuk a politikát, talán még később visszatérek rá.
Vonat helyett végül busszal fogunk Philadelphiába menni, ami hozzávetőlegesen hétszer olcsóbb - ez gondolom alapvetően determinálja is az utazóközönséget. Nekünk persze bőven jó lesz ez is, a menetidő nagyjából ugyanaz mindkettőnél.
Ha már az áraknál tartunk, gondolom mondanom sem kell, hogy New York a világ egyik legdrágább városa. Nem szeretném senki lelki nyugalmát megzavarni a számokkal, de itt tényleg szinte minden nagyon drága. A bérelt lakások díja az egekben, bár az infláció itt messze nem volt akkora, mint nálunk Magyarországon, de azért itt is jelentősen feljebb tolta az árakat - a bérek persze többnyire maradtak a rég megszokott, kényelmes helyükön. Bár mi nem fizettünk a szállásért, de minden más helyen azért erősen megéreztük ezeket a magas árakat. Ráadásul, ha ez nem lenne elég a kiírt árak értelemszűrűen nem tartalmazzák az adót - európai szemmel ez meglehetősen furcsa. Beszélgettünk is erről, ők a mi árcimkéinket tartják furcsának, mert miért is kellene beleszámolni az adót? Végül is nézőpont kérdése. Az étteremben kb. 9%-os adót számolnak fel, amely tartalmazza az állami (4%) egy helyi (4,5%) és egy még egy MCTD nevű adót is (0,375%). De itt még nincs vége a számháborúnak, ugyanis az USA-ban a borravaló egy szine alig megkerülhető plusz költség. Nem kötelező, de erősen elvárt, amolyan kötelezően válaszható kategória - ha van egyáltalán ennek a szóösszetételnek bármilyen értelme (a szegedi egyetemistáknak azért ismerősen csenghet ez a szó más kontextusban). A mértéke általában 15-20%, amit az adóval kiegészített összegre számítanak rá. Szóval ha ezt mindet egybe vetjük, akkor ne csodálkozzunk, hogy ha a fizetésnél egy teljesen más összeget fogunk látni, mint amit az étlapon olvastunk. Hát igen, ez is Amerika.
Nehéz szívvel hagyjuk itt New York-ot, ahogy a napi dalban (lásd legalul) Michael Stipe énekli: "leaving New York never easy" /New York-ot elhagyni sosem könnyű/. Rendkívül hálás vagyok, hogy itt lehettünk és, hogy ilyen kedvesek voltak velünk a rokonaink. Hogy a sok látnivaló mellett ennyi mindenről beszélgethettünk velük ezzel is megismerve a várost és, hogy végre találkozhattunk egy olyan rokonunkkal akivel eddig még sosem.
Utolsó metró utazásunk a Times Square-re visz, ahol a buszállomás van. Az utca pont annyira nyüzsgő, mint amennyire két nappal ezelőtt este láttuk, a villódzó fények, a rengeteg ember, a bódító füst és a hangos lárma - itt minden ugyanolyan nappal is.
Persze még van jó néhány látványosság, amit még szívesen megnéztünk volna, pl. egy séta a Brooklyn hídon vagy a központi bank (FED) aranytartalék készlete, de sajnos nem fér minden bele, indulunk tovább.
A metrón eljátszom azzal a gondolattal is, hogy vajon ha itt élnék milyen munkám lenne? Mit dolgoznék? Ki lennék én itt? Egy Wall Street-i nagybank kockázatelemzője? Egy IT cég adatelemzője? Szoftverfejelsztő? Zeneipar vagy filmipar? Dalszövegíró? A képzeletnek semmi sem szab határt.
Viszlát New York, irány dél!
Napi dal: R.E.M. - Leaving New York
Megjegyzések
Megjegyzés küldése