#3 New York nem alszik, folyamatosan nyüzsög

Reggeli 6-kor már kipattannak a szemeim, bár ennyire azért nem vagyok koránkelő ez most más helyzet, pörögnek bennem a gondolatok a tegnapi napról, jár az agyam, hogy milyen lesz a mai nap, ráadásul rengeteget beszéltünk erről a rokoni kapcsolatról is - erről majd talán egy későbbi blogbejegyzésben. 

Egy kiadós reggeli után elhagyjuk a Brooklyn-i kis lakásunkat, elköszönünk az egyik rokonunktól - vele még fogunk találkozni Pensylvaniában. Elköszönéskor azért rákérdez, hogy mennyire szeretjük a társaságot, mert a faluban sokan kíváncsiak ránk és ha benne vagyunk akkor szervezne egy ilyen estét, tábortűzzel és eszem-iszommal. Mi persze szeretjük a társaságot, alig várjuk. 

A mai nap nagy részét ketten töltjük, szóval visszaváltunk magyarra és már robogunk is be a metróval az ötödik sugárútra (Fifth avenue). Hatalmas épületek mindenfelé, elhaladunk az Empire State Building mellett - amiről lehetetlen olyan fényképet csinálni, hogy az egész épület és még egyikünk feje is rajta legyen. Hihetetlen nagy, gigászi épület. De a mi utunk most nem az épület tetejére, hanem a városi könyvtárba vezet (New York Public Library). Hatalmas lépcsők, tágas terek, remek könyvtári hangulat. Juli szívesen maradni olvasni egy fél napot, de inkább felvesszük a város ritmusát és megyünk tovább. 

                                            

Mivel sokszor elmondtam, hogy szeretnék egy utca árustól hot-dog ot venni New Yorkban ezért itt az idő beváltani ezt az ígéretet. A hot-dog árusok persze már nem úgy néznek ki, ahogy a filmekben láttam, sokkal mondernebb dobozokban sokkal több minden árulnak, de azért csak kikérem a sima hot-dogomat. Az életérzés megvan, de azért nem ez a gasztronómia csúcsa, pláne New Yorkban. 

Kezdjük megszokni, hogy itt sem érdemes mindig megvárni míg zöldre vált (ami tulajdonképpen fehér) egy gyalogos lámpa, itt amúgy is mindenki siet. A város alatt egyébként egy hatalmas gőzrendszer fut, amelyet már régóta használnak fűtésre és hűtésre egyaránt. Ilyen hőségben a magas hőingadozás miatt gőz szivárog ki az úttesteken. Mintha csak valami show elem lenne, sok helyen látni ezt a jelenséget. 

New York a szendvicsek városa is, legalább is én ennyi fajta szendvicset még nem nagyon láttam, eszek mellé egy áfonyás fánkot is, hogy meglegyen a napi cukor adag - és hát bőven megvan, mert ha valamit akkor a cukrot nem spórolják ki az ételekből. 

Foglaltunk egy túrát a Wall Streetre, amit egy "bennfentes" figura fog vezetni. Izgalmas, belsős pénzügyes magyarázatokra készülök, de ehhez képest egy idős bácsi jelenik meg a színtéren, aki bár tényleg a Wall Streeten dolgozott a tőzsdén, de ezt a hátterét nem igazán használja ki. Olyan történelmi dolgokról mesél, mint minden más turista vezető, a "bennfentességnek" nyomát sem tapasztalom - bár biztos az én elvárásaim magasak. Mindenesetre a reklám jó volt - ebben is jók az amerikaiak. 

A falat, amiről az utca a nevét kapta egyébként holland telepesek építették fából, amikor a brit támadásoktól tartottak. Ehhez képest a Wall Street ma már a pénzügyi világi ikonikus helyszíne. Ez a világ egyik legnagyobb - ha nem a legnagyobb tőzséje. Attól függ miben mérjük azt, hogy melyik a világ legnagyobb tőzsdéje. Napi forgalomban (10 milliárd USD / nap) van ettől nagyobb is a világon, viszont a piaci kapitalizációban (25 billió USD) a New York-i a befutó. A pénzügyi edukáció mindig is közel állt a szívemhez, de most egyszerűsítük le ezt a dolgot egyszerűen arra, hogy napi szinten több pénz cserél gazdát a Wall Streeten, mint amekkora a Magyarároszágon 1 év alatt megtermelt termékek és szolgáltatások értéke (röviden GDP). 

A tőzsde már csak azért is érdekes New Yorkban, mert az amerikai állampolgárok kb. 60 % a megtakarításait részvényekben tartja - szóval ez nem csak a felső 1 % úri mulatozása. Ehhez képest Magyarországon ez a szám 5 és 10 % között van. Ezzel most csak azt akarom szemléltetni, hogy a pénzügyekhez, megtakarításokhoz fűződő viszony teljesen más a két országban. 

Ha sokan vesznek részvényeket, akkor az árak emelkednek, vagyis egy emelkedő piacról van szó. Ezt bikapiacnak (bull marketnek) hívjuk. Amikor viszont sokan adnak el egy részvényt, akkor csökkennek az árak - ezt pedig medvepiacnak hívjuk (bear market). Miért pont bika és medve? Azért, mert amikor támadnak, akkor a bika a szarvaival felfelé tör, a medve pedig a karmaival lefelé támad. És mivel amerikai barátaink a pénz csinálásban (making money) mindig is tehetségesek voltak, a Wall Streeten csak a bika szobor került elhelyezésre - ahol persze tömegeknek várnak, hogy lefényképezkedhessenek, de ezt most hagyjuk is. De vajon miért nincs kint a medve szobor is? Valósznűleg azért, mert a csökkenő piacot senki sem szereti, itt meg aztán végképp nem - szóval a valóság az a része inkább süllyedjen el a feledés homályába. Jól mutatja egy nemzet gondolkodását például az is, hogy a méltán híres frankfurti tőzsde előtt viszont mindkét állat szobra megjelenik. De hát ők németek és nem amerikaiak. 

Az energiánk kimerülőben ennyi sétálás és információ áradat után, ráadásul kicsit elkavarodunk a New York-i metróban, úgy tűnik mégsem olyan egyértelműek ezek a táblák, mint amilyennek tegnap hittük. Szóval délután 3-ra már alig tudunk mozogni pedig még terveztünk egyet s mást a délutánra. Megcélozzuk a Central Parkot és szó szerint ledőlünk a parkban. A látvány azért itt sem mindennapi, egy óriási nagy park tele mókusokkal, körülvéve a szokásos gigantikus épületekkel. 

Vacsorára újra csatlakozik kedvenc amerikai rokonunk és csak úgy repül az idő, hiszen annyi minden mesélnivaló van mindkét részről. Lassan sötétedik, de Metropolitan Múzeum (röviden Met) este 9-ig nyitva van, ráadásul itt van a Central Park mellett - ami amerikai léptékben kb. 20 perc sétát jelent. Az épület hatalmas, rengeteg kiállítással, Juli pedig csak úgy lubickol a sok híres festmény között sétálva. Csak ámulok és bámulok, hogy milyen részletességel ismeri ezeket a festményeket, én szinte alig ismerek fel valamit - ez persze inkább engem minősít. Persze itt is csak a múzeum egy részét tudjuk bejárni, de ez is gigantikus mennyiség. 

Metrózunk vissza Brooklynba és tényleg rengeteg beszédtémánk van, úgyhogy nem fogyunk ki a szóból. Az angolunk egyébként napról napra változik, teljesen természetes módon tűzdeljük tele a mondatainkat érzelmileg túlfűtott töltelékszavakkal: oh no, really? wow, amazing és ehhez hasonlók. Ezt amúgy nem csak azért tesszük, mert ilyen nagyszerű dolgokat látunk, hanem azért is, mert ők a lehető legegyszerűbb dolgokról is ilyen érzelmi túlfűtöttséggel tudnak beszélnek. Ránk meg ragad az ilyen fajta beszédsítlus. Újra előkerül a politika, a spritiaulitás, a társadalmi problémák, a pénzügyek, a művészetek és sok minden más. Mindenesetre New York iszonyatosan hangos, vagy csak mi beszélünk túl sokat? A metrón a sínek súrlódása, a hangosbemondó, az autók dudálása, az éttermek nyüzsgése, szóval nehéz megtalálni itt a nyugodt helyeket néha már azt érzem, hogy a saját gondolataimat sem hallom. Hihetetlen ez az egész, mintha már 1 hete itt lennénk és még mennyi minden vár ránk. 

Napi zene: U2 - City of Blinding Lights